2024. May 12. Sunday
Pongrác
Budaörsi ingatlanok értékesítésével foglalkozó irodák és a magánhirdetések piacát áttekintve, megállapítható, hogy a város lakáshelyzete a 2016-2017 évben nagyjából stagnál. Míg a korábbi évtizedben jelentős számú mennyiségi fejlődésen esett át a város a lakásépítés és ipari ingatlanok építése területén, a jelenlegi időben ez a mennyiségi fejlődés szinte teljesen leállt.
A korábbi években folyamatosan változtak a lakásépítési trendek. Megállapítható, hogy a település legintenzívebb növekedési szakasza a 2008-as év volt. Ekkor Budaörsön közel 600 lakás épült. 2009-től kezdve azonban nagy csökkenés látszik az eladó budaörsi lakások számában, és az országos tendenciáknak megfelelően 2010-ben épült a legkevesebb budaörsi ingatlan.
De hol van már a 9 évvel ezelőtti lehetőség? Bizony már alaposan visszaesett.
De vajon mi az oka? Nos, elsősorban a település fizikai határai és az építési területek szinte teljes hiánya. Elfogytak azok a lehetőségek, - elsősorban építési telkek – melyre új lakásokat lehetne építeni. Így az ország nagy részén megjelenő építési válság Budaörsöt „nem érintette”, hiszen így sem úgy sem nem volt hová építkezni.
A jelenlegi budaörsi eladó lakás és budaörsi eladó ház hirdetéseket nézve még a lakossági építkezés is befagyott. Ez részben érhető is hiszen a hirdetések között alig találni építési telket, amire építeni lehetne. A településen építendő új ingatlanok legfőbb akadálya, hogy nagyon kevés az építési telek Budaörsön, azok is inkább lebontandó épülettel kerülnek értékesítésre. A telek irányára nagyjából 68 eFt/nm –től 160 e Ft/nm-ig terjed helytől és átminősítéstől függően. Méretükből adódóban viszont – mint már a folyamatban lévő épülő ingatlanoknál is tapasztalható, - csak egy vagy két lakásos családi ház építésére alkalmasak.
Ezért a Budapesttel határos Budaörsön, az új építésű ingatlanokra a kétlakásos társasházak és belső kétszintes ikerházak a jellemzőek. Praktikus kialakításuk, kedvező áruk és szép kertvárosi környezetük igen kedveltté teszik ezeket az ingatlanokat. A legfőbb érv viszont a vásárlásra a lehetőségek hiánya, vagyis az új építésű lakáspiac rendkívüli szűkülése, a hiányállapot tartós kialakulása. Vegye vigye - amíg van mit – lehetne a szlogen.
A már meglévő budaörsi házak és panelek vagy hagyományos építésű ingatlanok piaca viszont elég élénk. Szinte minden kategóriás ingatlan megtalálható, a 20 millió alatti lakásoktól a 380 millió forintos luxus családi házig.
Példaként: tíz ingatlan átlagából számolva egy eladó ház négyzetméter ára 459 ezer Ft/nm. Ebből a legdrágább ház 105 millió forintért lett meghirdetve (300 nm), míg amiért a legkevesebbet kértek az egy 49,9 milliós ház, mely 101 nm volt. De találunk a hirdetések között 380 millió forintért hirdetett luxus eladó családi házas ingatlant is.
Eladó ház Budaörsön kategóriában jelenleg a legkedveltebb földrajzi részek: Törökugrató, Kertváros, Tükörhegy és a Sasadhoz közel lévő területek.
Sajnos Budaörsre ki lehet tenni az új ingatlanok építésével kapcsolatban az ELKELT ill. MEGTELT táblát.